4. rész
2010.04.15. 21:42
Ma reggel kipihenten ébredtem, és nyugodt voltam.
Már régóta ébredek nyugodtan szombatonként. Pedig a szombat a látogatás napja.
Nem sokára értem jön apám, és bemegyünk anyámhoz a szanatóriumba.
Már összekészítettem a csomagját, egy kis sütemény van benne, a legfrissebb irodalmi lapok, gyümölcs, a legutolsó levél a testvérétől, és néhány könyv.
Ideje lenne felöltöznöm, de ma valahogy semmi nem megy a rendes kerékvágásban… Utálom az ilyen napokat, csak lézengek, várom, hogy történjen valami, és így a normál dolgaimra sem tudok figyelni. Az idő is ilyen borús-szomorkás. Az ember életkedve is elmegy. Legszívesebben visszafeküdnék az ágyba és várnám egy szebb nap felvirradtát, ami tele van meleggel és energiával.
Ilyenkor nem történnek jó dolgok, az emberek összevesznek, és sok a baleset. Tényleg mindenki jobban járna, ha az ágyában maradna.
De egy rossz nap miatt nem áll meg az élet, szóval ideje felöltözni, beágyazni, kicsit rendet tenni, hiszen vendégem lesz.
Belebújok egy finom, puha sötétkék pulcsiba, és egy sötétszürke farmerba, és igyekszem a még alvó lakásomat is felkelteni.
Elhúzom a sötétítőket és kinyitom az ablakokat, hogy beengedjek egy kis kipufogógázzal kevert friss levegőt. Sajnos nem a legjobb környéken lakom, de anyagilag ez volt az a megoldás, amit még finanszírozni tudtam. Nem túl nagy, de én kényelmesen elférek, a szomszédok kedvesek és nincs a világvégén. Szóval jelenleg megfelel.
Miközben fésülködök, mindig eszembe jut anyám. Neki is majdnem ilyen vörös, hosszú, egyenes haja volt mielőtt megőszült, csak egy kicsit világosabb. A sötétzöld szemeimet is tőle örököltem, illetve minden külső tulajdonságomat is, kivéve a magasságomat, ő elég alacsony épphogy eléri a 160-at, míg én
A temperamentumunk viszont nem is lehetett volna különbözőbb. Imádott pörögni, nagyon sok barátja volt, mindig csinált valamit. Ritkán láttam megpihenni akárcsak egy percre is. Mindennap tele volt a ház színes kis cetlikkel, nehogy elfelejtse a tennivalóit. Egyszer poénból ráírtam egy ilyen papírra, hogy ’pihenni’, és mikor észrevette feldúltan rontott be a szobámba, azzal, hogy „ez nem vicces kisasszony, ezzel akár fel is boríthattad volna az évek során bevált rendszeremet…” majd levette magát mellém az ágyra, és csak nevettünk.
Hiányzik. Pedig nincs messze, mégis fényévekre érzem magam tőle.
Imádtam megfésülni. Ilyenkor mindig történeteket mesélt, valósakat, vagy kitaláltat, olyat, amit már megírtak, vagy olyat, amilyet még nem vetett papírra senki. Napokig tudtam volna hallgatni, de sajnos egyszer minden története véget ért, és akkor elment tanítani, találkozni valakivel, vagy a sok ezer dolgával foglalkozni.
Látogatási napokon is meg szoktam fésülni, de most már csak ül és hallgat. Nagyon ritkán mond bármit is, amikor kettesben vagyunk. Nem tudom, hogy miattam, vagy maga miatt nem beszél. Persze szokott rólam beszélni, sok emléket oszt meg rólam másokkal, de konkrétan hozzám csak kevésszer szól.
Nagyon beteg. És ahogy apámmal hetente látogatjuk, úgy látszik csak romlik az állapota.
Sokáig izgatottan keltem, hátha javul a helyzet és a régi anyu vár a kórházban, de körülbelül egy éve már nem reménykedem.
Azután kezdődött a betegsége, hogy én megkezdtem a főiskolát és elköltöztem otthonról.
Anyu „alkotói szabadságot” vett ki, nem járt dolgozni, és más hova se ment gyakran. Csak a kutatással és írással foglalkozott.
Irodalom professzor volt az Illinois-i Matematikai és Tudomány Egyetemen.
Mivel apám sokat dolgozott – szintén az egyetemen tanított, és még mindig tanít mint matematika professzor -, és nagyon be volt gubózva a házba, senkinek sem tűnt fel, hogy kezd megváltozni. Apu említette egyszer-kétszer, hogy másképp viselkedik, nagyon érzékeny, kezdenek fura dolgai lenni, és annak ellenére, hogy sohasem tudott sokáig egy dologra összpontosítani, nagyon sok figyelmet fordít a kutatására, napokig ki sem jön a szobájából. Azt gondolta, hogy ez a változókornak tudható be, így nem aggódott annyira.
Majd mikor haza mentem a téli szünetre mellbevágó volt számomra a különbség. Mivel én hosszú ideje nem találkoztam anyámmal, így minden kis apróság feltűnt.
Mintha kicserélték volna az én rendetlen, energiabomba angol anyámat, egy depressziós emo-ra, akinek mindene a világfájdalom, és mindent magára vesz.
Nem is beszélve arról, hogy nem emlékezett olyan dolgokra, amiket pár órával korábban mondtam, vagy amiket ő csinált nem sokkal azelőtt.
Ezért, miután lementek az ünnepek, elvittem anyut egy kivizsgálásra, ahol megállapították, hogy egy astrocytoma – egy daganat – van az agyában, pontosabban a halántéklebenyénél, és ez okozza a viselkedése megváltozását, az érzelmi labilitást, a memória- és látótérkiesést, és ez okozza majd mindezek súlyosbodását.
Azt is közölték velünk, hogy a daganat kivételére nincs túl sok esély, mert ezek rendszerint beágyazódnak az agyba, illetve a kemo és sugárkezelés is csak minimálisan javulást hozhat, tehát készüljünk fel, mert körülbelül 4 éve van még hátra.
Nagyon nehéz elviselni azt az embert, aki lett belőle, vagyis inkább aki maradt. A híresen nagy fantáziája a saját börtönébe zárta, és most a valóság és annak furcsa tükre között őrlődik. Néha itt van, néha ott.
Minden héten elmegyünk hozzá, mellette vagyunk. Beszélgetünk, ha azt akarja, vagy magára hagyjuk a ’barátaival’, ha úgy kívánja.
Azt hiszem felteszek egy adag kávét. Mielőtt elindulunk hozzá apuval, mindig megreggelizünk, és megbeszéljük mi történt a másikkal a héten, vagy csak hallgatunk és magunkban elmélkedünk, emlékezünk.
Szerintem ez a mai nap is ilyen csöndes lesz, az idő nemcsak az én hangulatomra van ilyen hatással.
Csöngettek. Az ajtóban egy magas, kajakozó múltú, ősz hajú férfi áll, ősz szakállal, tweedzakóban, egy-két csomaggal a kezében. Szürkéskék szeme már elvesztette a csillogást, és a szíve is meghasadt, de a rendületlensége makacsul ragaszkodik a vonásaihoz, úgy, ahogyan az enyémekhez is.
- Szia! Gyere be!
- Szia Kincsem!
- Mi lesz a reggeli?
- Hoztam croissant-t és tojást.
- Én croissant-t kérek, de ha szeretnéd megsütöm neked a tojást.
- Hagyd csak. Majd én megcsinálom.
- Rendben.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kishold 2010.04.20. 18:40:04
Élvezetes és tanulságos! Miért nem veszel részt olyan versenyeken mint a www.blogverseny.info ? Szerintem aratnál!
Melody
ajin 2010.04.20. 18:51:49
Köszönöm szépen! Mivel még elég friss vagyok, nem annyira mozgok otthonosan ebben a 'blogvilágban', de köszi az ötletet, lehet, hogy megpróbálom!
AJIN