- Hey Al! – hallottam meg Buddy hangját a hátam mögül, miközben épp egy asztalt töröltem fényesre.

- Szia Bud! Mi a helyzet?

- Semmi… Csak gondoltam benézek hozzátok, hogy minden rendben van-e!

- Ahaaa, és ennek semmi köze Céli frissen sült, finoman illatozó, omlós mokkás sütijéhez.

- Hááát, ha már így említetted… elfogadok párat! – mondta egy hatalmas, idióta vigyor kíséretében.

- Csodálkozom, hogy még beférsz a rendőrség ajtaján… Amilyen gyakran mostanában „benézel”. – mondtam szememet forgatva, miközben bementem hátra, hogy hozzak neki egy kis kóstolót.

- Tudod te is, hogy kétszárnyú az az ajtó. Szóval még jó darabig számíthatsz rám.- újabb hülye vigyor – És egyébként is sokat gyúrok. Csodálkozom, hogy még nem vetted észre ezeket a dagadó izmokat. – mondta, miközben bejött utánam a konyhára.

- Jah, most, hogy mondod… Nem, most sem veszem észre.. – azt hiszem nem erre a válaszra számított, a méltatlankodó arckifejezését tekintve.

- Céli nincs itt? - Gyors témaváltás és pásztázó szemek, ami mintha nem csak a környezetet vizslatná. Még jó, hogy ma egy bő naci van rajtam…

- Nincs, kb. 10 perce ment el áruért, úgyhogy most én tartom kint a frontot.

Éééés következik az a bizonyos torokköszörülés, majd 3 másodperc múlva a hálaözön.

- Al! Khmm… - és 3, 2, 1 – Köszi a múltkoriért! Tegnap sikerült elkapnunk annak a prostinak a gyilkosát, akit a folyóból húztunk ki. Mint kiderült a pasija és egyben a stricije is volt.

Hát, abból az indulatos tekintetből kiindulva sejtetettem valamilyen szorosabb kapcsolatot, néha még eszembe jutnak a fojtogató kezei a nyakamon, vagyis a prostituáltén…

- Nem is tudom mire mennék nélküled!

- Valószínűleg még mindig járőröznél…

- De most komolyan, bárcsak tudnálak valahogy kárpótolni az khmm… álmaidért!

- Nekem elég, ha titokban tartod.

- Persze, ez természetes! Nem akarom, hogy anyád miatt téged is megbélyegezzenek.

Na ez remek, most meg miért jött elő ezzel…

- Egyébként, hogy van? Anyám szeretné hamarosan meglátogatni.

- Mostanában jobban, mi holnap megyünk be hozzá.

- ’Mi’? – azt hiszem ezt betudom egyszerű kíváncsiságnak és nem gondolok ennek a kérdésnek a féltékenykedő felhangjára. A francba, már gondoltam.

- Apám meg én. – mondtam kissé ingerültebben.

- Aha.

- Szóval – igyekeztem valamivel elterelni a témát. – Mi a helyzet az örsön? Hogy vannak a srácok?

- Jól meg van mindenki, bár gyakran emlegetnek! Hiányzik az a kellemes kis hangod a fülükben.

Igen, a főiskolás éveim nyári szüneteiben volt szerencsém ahhoz a díszes társasághoz. Diszpécserként dolgoztam ott, Buddy szerezte nekem a helyet. Rövid és unalmas sztori, sok kétértelmű megjegyzéssel a külsőmet illetően… Egyébként nem rossz társaság. Akkoriban kezdődött ez az álmos dolog, vagyis nem tudom pontosan mikor, de akkor találkoztam viszonylag sok mennyiségű holttesttel, ami ugye sok olyan álmot eredményezett.

- Mondd meg nekik, hogy üdvözlöm őket!

- Rendben.

- És remélem egy darabig nem látom a képed, és nem írsz, nem telefonálsz!

- Sajnos ez nem rajtam múlik, tudom mostanában sok ügyünk volt… Bár ezzel a kijelentéseddel eléggé megsérted az érzéseimet!

- Jesszus, neked olyanok is vannak?

- Hát persze, főleg irántad! – ezer wattos mosoly.

- Na, húzz el vagy rád hívom a zsarukat!

- Lehet próbálkozni! Kíváncsi lennék kit vinnének be…

- Természetesen téged! Ki mást? Ilyen elvetemült fejjel… még a kollégáid is megtartják a 3 métert.

- Ccö, talán gondod van a képemmel? Pedig a nők „állítólag” oda vannak a kisfiús sármomért!

- Na jó, ezt meg sem hallottam! Viszlát! – mondtam, miközben a bejárat felé toloncoltam.

- Al, nem szép dolog, hogy kidobsz!

- Szia! – és rácsuktam az üvegajtót. Intett egyet, és hála az égnek, végre odébb állt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.